Rajz József
Tel: 06-70-337-19-24
Email: muzsikaspeter@gmail.com
Műsorok
Első előadás:Muzsikás Péter Hangszerországban: Vidám dallal „ áttrepülünk” Meseországon, majd az Óperenciás-tengeren és az Üveghegyen is túlra szállunk. Miután megérkeztünk Hangszerországba, a fúvós utcán megismerkedünk a trombitákkal, harsogó harsonával és a kis tubával. A húrosokutcáján sétálgatunk miközben zenekerrá formálódunk és a végén az ütősök ritmusáramenetelünk. Az előadás lezárásaként pedig megállapítjuk, hogy minden hangszer fontos a zenéhez, de csak eszköz. A zene mi bennünk van, és a kéz a láb és a legszebb dallamhangszer az énekhangunk. Mind ez sok vidámság és kacagás mellett, mertHangszerországban minden vidám.
Második előadás: Muzsikás Péter Hangszerországban II: Muzsikás Péter ismét Hangszerországba röpít minket egy dallal, amiben elmeséli, hogyan is ismerkedett meg a hangszerekkel. Bemutatkozik a nagybőgő, cselló/gordonka/, brácsa és a hegedű. A fúvósok a klarinétot küldik követségbe, hogy őket is látogassuk meg. A fúvósoknál megismerkedünk még a vidám szaxofonnal, aki táncra perdíti lábainkat. A végén a kis pergődob osztogatja a parancsot és ügyelve arra, hogy ne essünk ki a ritmusból. Harmadik előadás: Muzsikás Péterrel a föld körül: Ebben az előadásban Muzsikás Péter skót viseletben és skótdudával érkezik az óvodába. A gyerekek felvilágosítják, hogy a Föld nevű bolygón, Magyarországon és az adott városba érkezett. Ez után együtt indulnak útnak Észak, Kelet, Dél és Nyugati irányba felfedezni a különböző országok zenei, illetve más művészeti sajátosságait. Mind ezt persze sok nevetés, móka közepette. India jellegzetes dallamvilágára a lányok hastánctanfolyamon vesznek részt /Muzsikás Péterrel együtt!!!/ Törökország, aholMehemed segít megtanulni/török síppal/ a kígyót bűvölni, majd Skóciában a fiúk nagy erőfeszítések mellett, a skót dudát „nyúznak” fújnak. Ez után a tengeren túl utazunk, ahol a cowboyok táncát JOE serif a banjó gitáron tanítja meg nekünk a cowboyok táncát és végül egy indián törzs támadása ellen kell védekeznünk a megfelelő rituálék megtanulásával (dobokkal, esőbotokkal, indián kürtökkel és sok más hangszerrel és tánccal).
Negyedik előadás:Muzsikás Péter kincses ládája: Mint minden ember Muzsikás Péter is a kincsesláda láttán sok-sok aranyat, ezüstöt és drága köveket remél.Miután a gyerekekkel közös erőfeszítések mellett sikerült a ládát kinyitni, nagy meglepetésükre a láda telis-tele van hangszerekkel. A ládából előkerült hangszerekkel a békakánontól kezdve a nagy Ho-ho-ho dallamáig, mindent el lehet énekelni. A legvégén még egy varázsruha is előkerül. De VIGYÁZAT !!! Csak az bújjon bele, aki nem fél a tánctól !!!
Iskolásoknak: „ Rendhagyó énekóra” keretén belül megismerkedünk a Szinfónikus zenekarban használt hangszerekkel. Mind ezt könnyed, vidám és izgalmas utazás során fedezzük fel. Hogyan kell megszólaltatni egy trombitát, a harsona, hogyan működik és honnan ered egyáltalán a zene. Kellenek a hangszerek a zene kifejezéséhez? Ilyen és sok más kérdés is felmerül a kalandozásunk során a zenei korszakok között
Művelődési Házakban: Ha farsang akkor HANGSZERKARNEVÁL!!! Itt megmutatják a hangszerek, hogy mire is képes egy Trombita, vagy a Szaxofon, aki még a két ballábasból is táncoslábút farag.
De ha nem karnevál, hát legyen egy kis jó hangulatú TÁNCOS BULI: A hangszerek sok mindenre képesek.Elűzik a rossz kedvet és vidámságot, nevetést varázsolnak a hallgatók arcára.
MINDENKINEK!!! Az az igazi móka, amikor TÉLAPÓ téved el hangszerországban és a kedvenc hangszerein sok-sok érdekes ajándékkal lepi meg hallgatóit.